Nem lesz minisztercsere, Németh szerint dezinformálni próbálnak
2010. december 08. szerda 11:53
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: Martonyi Jánossal lassan 15 éve dolgozik együtt, komoly sikereket értek el, legyen szó az EU-elnökségről, a transzatlanti kapcsolatokról vagy a regionális politikáról.
"Ugyanúgy folytatni fogjuk az új szemléletű külpolitikai csapat építését, mint eddig" - szögezte le Németh Zsolt.
Megjegyezte: szakmailag önmagáról állít ki lesújtó képet egy országos napilap, ha személyügyi következtetéseket von le abból, hogy a Külügyminisztérium egyik államtitkára utazik.
Egyesült Államokból származó értesülésekre hivatkozva a Népszava számolt be arról, hogy belátható időn belül váltás várható a Külügyminisztérium élén, Németh Zsolt válthatja Martonyi Jánost. Az újság - amelynek hírét számos sajtóorgánum átvette - azt írta, Németh Zsolt közelmúltbeli washingtoni és New York-i látogatása során "olyan fajsúlyos tárgyalásokat folytatott, amelyek meghaladják egy szokásos államtitkári látogatás szintjét". A napilap úgy tudja, a külügyminiszteri váltás egy korábbi megegyezés része, és Martonyi János a magánszférába vonulna vissza.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

