Nem indul ügyészségi vizsgálat a trafikpályázatok kapcsán
2013. június 06. csütörtök 13:46

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére vonatkozó jogszabályok nem jogosítják fel az ügyészt arra, hogy a nyilvános pályázat kiírására, elbírálására, a koncessziós szerződés megkötésére vonatkozó miniszteri döntéssel szemben pert indítson, vagy azzal szemben jogorvoslatot terjesszen elő - közölte az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Bagoly Bettina emlékeztetett: a Fővárosi Főügyészséghez szinte minden megyéből érkeztek a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság koncessziós szerződéssel történő átengedéséről kiírt pályázatot érintő kérelmek. A kérelmezők részben az ügyészség közérdekvédelmi feladatkörébe tartozó intézkedések megtételét is kezdeményezték. A kérelmek tárgya az volt, hogy az ügyészség vizsgálja meg a pályázati eljárás törvényességét.
A Fővárosi Főügyészség a közérdekvédelmi hatáskör keretei között azt vizsgálta, hogy a pályázatok ügyében döntést hozó miniszter eljárására kiterjed-e az ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskör, a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről rendelkező törvények biztosítanak-e az ügyész számára hatáskört, hogy a miniszter döntését a bíróság előtt megtámadja, valamint hogy a közérdekben okozott sérelem okán fennáll-e az ügyész szerződések megtámadására biztosított keresetindítási joga.
A Fővárosi Főügyészség ezt megvizsgálva arra jutott, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi jogának átengedésekor a miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. A gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe - szögezte le a szóvivő.
Megállapították azt is, hogy a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére vonatkozó jogszabályok nem jogosítják fel az ügyészt arra, hogy a nyilvános pályázat kiírására, elbírálására, a koncessziós szerződés megkötésére vonatkozó miniszteri döntéssel szemben pert indítson, vagy azzal szemben jogorvoslatot terjesszen elő.
Bagoly Bettina hozzátette: a jelen esetben az ügyész nem tud eredményesen közérdekű keresetet sem előterjeszteni. Ennek oka, hogy az irányadó bírói gyakorlat szerint csak a jogszabályban előírt kötelező pályázati eljárás mellőzése teszi a szerződést jogszabályba ütközővé, a pályázati eljárást azonban ebben az esetben lefolytatták. A pályázati szabályok megsértése - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - nem eredményezi a szerződés semmisségét - mutatott rá.
A főügyészség a vizsgálatának eredményéről értesítette a kérelmezőket, akik a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet terjeszthetnek elő a Legfőbb Ügyészségen.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

