Nem csitul a Kapolyi-Keller megfigyelési botrány
2008. május 20. kedd 08:34
Mivel Kiss Péter kancelláriaminiszter válaszát nem fogadta el a két képviselő, a Ház szavazott róla. Ennek során 185 igen és 183 nem szavazattal fogadták el a miniszteri választ.
Később Latorcai János (KDNP) ügyrendi felszólalásában jelezte: a szavazás lekérdezése során azt tapasztalták, hogy nem szavazatát igennek könyvelték el, így azt kérte, számítsák be szavazatát a nemek közé. Így módosult volna a válaszról szóló szavazati arány, és szavazategyenlőség alakulhatott volna ki.
Lezsák Sándor a jegyzőkkel és az Országgyűlés főtitkárával való konzultáció után az ügyben összehívta a házbizottság ülését.
Demeter Ervin a kérdésében szereplő eset ismertetésekor felidézte: Kapolyi László annak idején egy magánnyomozó irodának adott megbízást egyes, gazdasági szempontból "bonyolult ügyek" feltárására. Az iroda azonban Keller László akkori közpénzügyi államtitkárnak is gyűjtött információkat - emelte ki a képviselő.
Mint mondta, a Miniszterelnöki Hivatal az eset felderítése érdekében vizsgálatot indított, de az sok mindenre nem terjedt ki. Demeter Ervin éppen ezért arra várt választ Kiss Pétertől, milyen kapcsolat volt Keller László és a magánnyomozó iroda között és milyen információkhoz jutott az államtitkár.
Az interpelláció előzménye a Magyar Nemzet áprilisban megjelent cikksorozata. E szerint Kapolyi László, az MSZP országgyűlési képviselője, a szociáldemokrata párt elnöke 2002 végén szerződést kötött egy magánnyomozó céggel, amelyik azt vállalta, hogy Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt vezérigazgatója ellen gyűjt terhelő adatokat.
Kiss Péter az interpellációra úgy válaszolt: a vizsgálat során áttekintették a volt közpénzügyi államtitkárság teljes iratanyagát, és semmilyen olyan anyag, dokumentum nem került elő, ami arra utalna, hogy Keller Lászlót összefüggésbe lehetne hozni bármely magánnyomozó irodával.
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a képviselőknek is lehetőségük van nyomozást kezdeményezni, valamint kötelesek a tudomásukra jutott bűncselekményben feljelentést tenni.
Az interpelláció másik benyújtója, Balsai István a választ nem fogadta el, így arról szavazás következett, és a Ház 185 igen, 183 nem arányban elfogadta Kiss Péter válaszát.
A kérdések után Keller László volt szocialista közpénzügyi államtitkár személyes érintettség okán felszólalva azt mondta, államtitkári feladatait a statutumnak megfelelően, alkotmányosan, a jogszabályokat betartva végezte.
"Sem közvetve, sem közvetlenül nem adtam semmilyen megbízást sem Kapolyi képviselő úrnak, sem pedig a Finder Bt.-nek" - fogalmazott. Elmondta: Kapolyi László kérésére egy találkozón vett részt 2002-ben két olyan emberrel, akikkel korábban nem találkozott.
Hozzátette: a megbeszélésen semmilyen megállapodás nem jött létre, "udvariasan meghallgattam az ajánlatukat".
Kapolyi László (MSZP) szintén személyes érintettség miatt felszólalva felajánlotta, hogy minden dokumentumot a képviselők rendelkezésre bocsát a tervezett feljelentéshez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...