"Nem csak az ügyészségen múlt az UD-ügy"
2009. július 24. péntek 08:21
A Nemzetbiztonsági Hivatal az UD-ügyben tett feljelentéshez olyan lehallgatási anyagokat is csatolt, amelyeket a rendőrség bizonyítékokként nem használhatott, mert "nem feleltek meg a célhoz kötöttség követelményének". Ez azt jelenti, hogy a lehallgatási engedélyt más bűncselekmény gyanújának igazolására kérték meg, mint amit később a titkos felvétellel bizonyítani akartak - olvasható a cikkben.
A lap emlékeztet arra, hogy Laborc Sándor, az NBH hétfőn lemondott főigazgatója levélben fordult a legfőbb ügyészhez, amelyben kételyeit fejezte ki, hogy az ügyészség mindent megtett-e az UD Zrt. elleni feljelentés nyomán indított nyomozás során.
Mint írták, a Laborc Sándor levelében felsorolt aggályok és sérelmek egy részét a lap rendőrségi forrásai is osztják, mert "a nyomozást felügyelő ügyész szerintük is inkább lassította, mint segítette volna a kétségkívül szövevényes ügy tisztázását", de állítják, az NBH hibái is közrejátszanak abban, hogy a nyomozást megszüntették.
Ugyanakkor még számos, az UD-hez köthető ügyben nyomoznak. Négy rendőrrel kapcsolatban merült fel annak gyanúja, hogy kódjukkal a rendőrségi nyilvántartásokból titkos információkat gyűjtöttek, majd továbbították azokat az UD Zrt.-nél dolgozó kapcsolataiknak.
Adótitok jogosulatlan lehívása miatt állítólag az APEH-nál is nyomoznak. Tart még a nyomozás titkosszolgálati eszközök birtoklása miatt is - sorolta fel a lap cikke a történet még elvarratlan szálait.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...