Nem áll fenn a veszélye, hogy Magyarországól az EU pénzeket von meg
2022. szeptember 20. kedd 15:30

Magyarországtól eddig sem vontak meg semmilyen forrást, az Európai Bizottság vasárnapi, a jogállamisági eljárás keretében hozott döntése értelmében sem áll fent ennek a veszélye - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.
Varga Judit az általános ügyek tanácsának ülésére érkezve nemzetközi újságíróknak nyilatkozva közölte: hosszan elhúzódó ideológiai ellentétek akadályozta időszakot követően intenzív, építő jellegű, megoldásorientált és előremutató tárgyalások folynak az Európai Bizottsággal, amelynek eredményeképpen Magyarország tizenhét intézkedési javalatot tett le az asztalra.
A magyar intézkedések alkalmasak arra, hogy az Európai Bizottságnak a feltételességi eljárás keretében hangoztatott aggályait orvosolják - húzta alá.
A magyar intézkedések - melyeket az igazságügyi miniszter modellértékűeknek nevezett - egyebek mellett korrupcióellenes fellépést erősítő, és a közbeszerzések átláthatóságát segítő jogszabályok, valamint bizonyos összeférhetetlenségi szabályrendszerek javítására fókuszálnak.
"Az Európai Bizottság értékelése szerint a magyar jogszabályi javaslatok mind-mind alkalmasak arra, hogy minden szakmai kérdésben megfelelő válaszokat adjanak" - fogalmazott.
Varga Judit az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet keretében zajló eljárásra utalva hangsúlyozta, a jogállamot, az unió pénzügyi érdekeit is csak jogszabályok mentén szabad védeni. Jelen állás szerint az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is megoldásorientált, egyedül az Európai Parlament szeretne a "probléma része" maradni - mondta.
Kérdésre válaszolva közölte: Magyarország meg kívánja őrizni a szavazások uniós alapszerződések szerinti egyhangúságát, nem támogatja annak megváltoztatását. Ezzel szemben a tagállamok közötti konszenzusos megoldásokra kíván összpontosítani.
Varga Judit bátornak nevezte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, amely szerint a varsói kormány ellenez mindenfajta Magyarországnak járó pénzelvonást. A lengyel miniszterelnök szavai bizonyítják a sok évszázados lengyel-magyar egység meglétét - tette hozzá az igazságügyi miniszter.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...