Nem ad már támogatást karácsonyfára az unió
2020. május 07. csütörtök 18:00

Az Európai Bizottság (EB) kizárta a hagyományos karácsonyfa-termesztést a támogatható ágazatok köréből, így a fenyőültetvények gazdái ettől az évtől kezdve nem vehetnek igénybe uniós hozzájárulást - olvasható a Magyar Államkincstár honlapján. Brüsszel még tavaly döntött így, az EB állásfoglalása szerint ugyanis nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik.
A döntés számos magyar gazdálkodót érint, itthon ugyanis mintegy háromezer hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa célú fenyőtermesztés. Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint az ágazat szereplőinek nincs okuk a kétségbeesésre, a tárca ugyanis a kieső uniós támogatás pótlására nemzeti forrásból biztosít hasonló kerettel úgynevezett csekély összegű támogatást. Az új konstrukció kidolgozása még tart, az azonban már most biztosra vehető, hogy az összeget a karácsonyfa-ültetvények mérete, vagyis a hektárszám alapján számítják majd ki.
Az EB döntése abba az irányba terelné az uniós termesztőket, hogy a hagyományos vágott fenyő helyett a földlabdás típusra álljanak át. Ez azonban a piaci szereplők szerint a kereslet szempontjából nem túl megalapozott elvárás.
Korábban sokan azért választották ezt a típust, mert hosszabb ideig friss maradt, a nordmannfenyő széles körű elterjedésével azonban ezt az előnyét is elveszítette.
A földlabdás karácsonyfa szállítása, tárolása ráadásul számos vesződséggel jár.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...