Négy rádió ér el naponta legalább egymillió embert
2019. október 31. csütörtök 12:30

Négy rádiónak, a Retro, a Petőfi, a Kossuth rádiónak, valamint a Rádió 1-nek van milliós napi hallgatótábora - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön nyilvánosságra hozott, a harmadik negyedéves hallgatottsági adatokat tartalmazó összefoglalójában.
A hatóság kommunikációs igazgatóságának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint naponta 5,5 millióan, hetente több mint 7,1 millióan hallgatnak rádiót, ez azt jelenti, hogy országosan a 15 éves vagy idősebb lakosság 66 százaléka naponta, míg 85 százaléka hetente rádiózik.
Egy átlagos napot alapul véve országosan a legtöbben, 1,7 millióan a Retro rádiót hallgatják, azt követi a Petőfi rádió 1,3 millió, majd a Kossuth rádió 1,1 millió hallgatóval.
A negyedik egymillió körüli hallgatóval a Rádió 1, az ötödik pedig a Dankó rádió, amelyet 221 ezren hallgatnak. A Bartók rádió 83, az InfoRádió 61, a Jazzy rádió 43, a Duna World 14, a Tilos rádió pedig 11 ezer hallgatóval rendelkezik.
A fővárosban a 15 éves vagy idősebb lakosság 56 százaléka naponta, 80 százaléka heti rendszerességgel hallgat valamilyen rádiót. Budapesten a legnagyobb átlagos napi hallgatószám alapján 206 ezres közönségtáborával a Rádió 1 az első, azt követi 202 ezerrel a Retro rádió, 157 ezerrel pedig a Kossuth rádió. A negyedik helyen a Petőfi rádió áll, 118 ezer hallgatóval. Az InfoRádió napi elérése 36, a Jazzy rádióé 27, a Bartók rádióé 21 ezer. Napi 15 ezer hallgatóhoz szól a Dankó rádió és 8 ezerhez a Tilos rádió - írták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- 11 milliárd forintnyi...