Négy évet kapott a korrupt rektor
2011. március 22. kedd 11:55
Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság elsőfokon kedden.
Az egy éve elfogott rektor az ügyészség szerint két vádlott-társa közreműködésével egy nemzetközi cégnél próbált meg jogtalan előnyt kicsikarni oly módon, hogy valótlanul azt állította: a cég egyes munkatársai ellen drog- és fegyverkereskedelem miatt titkos nyomozás folyik, de ő az eljárást a cég számára kedvezően tudja befolyásolni.
A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket. A védelem szerint nem követtek el bűncselekményt, a vád megalapozatlan.
A szociológus végzettségű, kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező Szabó János - akinek akadémiai doktori fokozata is van - tavaly négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

