Nagy siker az Így veszett el Erdélyország című film
2011. április 15. péntek 12:00
A veszprémi Magyarság és Nemzettudat Alapítvány szervezésében az elmúlt napokban országszerte 15 helyszínen mutatták be a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila operatőr-rendező és Bajna György szerkesztő Így veszett el Erdélyország című dokumentumfilmjét.
Az alkotás 2010-ben elnyerte a lakiteleki XI. Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléjének fődíját, valamint a Duna Televízió különdíját. A film nagy elismerést váltott ki a civil szervezetek körében is - közölték az MTI-vel az alkotók.
A hiánypótló dokumentumfilmet, amely a második világháború erdélyi eseményeit dolgozza fel, eddig több mint ezren tekintették meg. A vetítések után a nézők megismerkedhettek a szerzőkkel is.
A filmet pénteken Balatonfüreden, majd pedig a székesfehérvári Szabadművelődés Háza közönségének, végül szombaton 18 órától Gyermelyen az Általános Művelődési Központban vetítik.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...

