MTV: "valótlanságok sorozatát" állítja Jánosi
2009. november 26. csütörtök 18:24
A köztévé szerint a politikus - akinek módosító indítványa "oda vezetett, hogy a parlament többsége hétfőn az utolsó fillérig megfosztotta az MTV-t a költségvetési céltámogatástól" - keddi nyilatkozatával "utólag próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Sikertelenül".
A közlemény szerint Jánosi György "a tények félremagyarázásával úgy próbálja beállítani" a Legfőbb Ügyészség törvényességi felügyeleti eljárását, mintha az MTV vezetőségének működésével összefüggésben indult volna, miközben az eljárás a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának mulasztása miatt indult, mivel a testület - törvényi kötelezettsége ellenére - 2008 márciusa óta nem tud elnököt választani az MTV élére.
Az MTV szerint Jánosi György "valótlanul állítja", hogy az MTV-nek eddig megítélt céltámogatás „extra juttatás", amit nem megfelelően használt fel, mivel - mint írják - "a céltámogatás a köztévé folyamatos alulfinanszírozottságát kompenzálni hivatott összeg".
Valótlanságnak nevezik azt is, hogy a médiatörvény elfogadása óta "semmilyen mélyreható szerkezeti változás nem történt"; közlésük szerint 1997 óta a létszám megfeleződött, az igazgatóságok, főszerkesztőségek száma csökkent.
A szocialista politikus egy másik közlése kapcsán azt tudatják, "nem hatvan, hanem harminc munkatárs keresete éri el a bruttó egymillió forintot, miközben a többi közmédium csúcsvezetői jövedelmei ennél lényegesen magasabbak".
Ugyanakkor Jánosi György "elhallgatja", hogy "2004-ben fordulat következett be a Magyar Televízió gazdálkodásában", s az 1997 óta felhalmozott 50 milliárd forintos veszteséggel szemben "a jelenlegei menedzsment felszámolta a pazarlást, és ennek köszönhetően 2008-ban már a negyedik évét zárta szolid nyereséggel a köztelevízió" - írták.
A közleményben az MTV arra a következtetésre jut: Jánosi György vagy „csak" nem volt tisztában az MTV valódi helyzetével, és indítványa következményeivel, "rosszabb esetben tudatosan terjeszt valótlanságokat az MSZP képviselője". A végeredmény szerintük ugyanaz: az intézmény tönkretétele.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...