MSZP: Több pénzt az önkormányzatoknak!
2010. december 01. szerda 13:06
Tóth József szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten elmondta: számításaik szerint az önkormányzatok 2011-ban hat százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint 2010-ben.
Az angyalföldi polgármester úgy fogalmazott: nem optimista az átcsoportosítást tartalmazó módosító javaslataik tekintetében, mert szerinte azok támogatása egyedi alkukban dől el.
A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormányzat olyan területekről von el forrást jövőre, amelyek közvetlenül érintik az embereket. Példaként a szociális ágazat 33 milliárd forintos forráscsökkentését emelte ki.
Hozzátette: önkritikusan is fogalmaz, amikor sérelmezi, hogy a dologi kiadásokra fordítható összeg egy évtizede nem emelkedett.
Tóth József tájékoztatása szerint az MSZP a működési költségeknél a többi közt 21 milliárd forinttal növelné a közfoglalkoztatásra fordítható összeget, hárommilliárdot adna a tűzoltók túlóradíjára, ötmilliárddal többet kapnának az önkormányzatok lakásrezsi és lakástámogatásokra, húsz százalékkal emelné az ápolási díjat, 9,6 milliárd forinttal többet adna szociális juttatásokra.
Véleménye szerint a panelprogram pártpolitikától függetlenül sikeres volt. Megjegyezte: a program nemzeti volt, mert többségében magyar kis- és közepes vállalkozások végezték a munkákat.
Az MSZP még útfelújítási pályázati forrásokra is több pénzt adna, ötmilliárdot különítene el térfigyelő kamerákra, 4,4 milliárdot fordítana a bölcsődei, iskolai és óvodai infrastruktúra fejlesztésre, valamint plusz húszmilliárdot juttatna a panelprogramra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

