MSZP-tagság érdem alapján
2011. augusztus 19. péntek 08:51
Rendszerszinten iktatnák ki a párttagsággal való manipulálást a szocialisták készülő alapszabályában. A beléptetést többlépcsős rendszerré formálnák, és az új alapszabályban háromféle státus lehet: a párttag, a regisztrált aktivista és a szimpatizáns - írta a Népszabadság pénteken.
A lapnak Harangozó Tamás, a kongresszusi alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője elmondta: a tervek szerint a területi szinteken jobban bevonják majd a tagságot a döntéshozatalokba.
Párttag csak az lehet majd, aki előtte fél évig regisztrált aktivista volt. A regisztrált aktivisták a döntéshozatalokba beleszólhatnak, de személyi döntésekben a hivatalos párttagságig nincs szavazati joguk. Az MSZP jelenlegi alapszabálya szerint a belépéshez elég kitölteni a vonatkozó nyilatkozatot, megszerezni hét, legalább kétéves tagsági viszonnyal bíró párttag ajánlását, majd a felvételt elnyerni a helyi szervezet taggyűlésének döntése alapján.
Harangozó Tamás hangsúlyozta, hogy az új alapszabály nem változtat majd az MSZP demokratikus szervezeti felépítésén, az alulról felfelé építkező struktúrán.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...

