MSZP: kampányfogás a BKV-jelentéstervezet
2010. március 29. hétfő 16:01
A képviselőcsoport hétfőn közleményben arra reagált, hogy Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a szocialisták azért nem szavazták meg a BKV-ügyeket vizsgáló bizottság jelentéstervezetét, mert abban olyan tények vannak, amelyekkel nem tudnak vitatkozni.
Az MSZP-frakció szerint abból is látszik, hogy a fideszes bizottsági elnök által készített jelentéstervezet kampányfogás, mert azt Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes meghallgatása előtt és vita nélkül kívánták volna lezárni. "Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy György István e-mailben kért elnézést a bizottság tagjaitól, a kapkodó munkamódszerért" - olvasható a közleményben.
Utalnak rá, hogy testület létrejöttét az MSZP kezdeményezte, és ugyancsak a szocialisták voltak azok, az SZDSZ-szel közösen, akik javaslatot tettek a mandátuma meghosszabbítására, a jelentés megvitatására.
"Tarlós István inkább arra adjon választ, hogy érez-e politikai vagy bármilyen más felelőséget azért, hogy ő és frakciója is megszavazta Antal Attila kinevezését" - közölte a közleményben a fővárosi MSZP-frakció.
Tarlós István hétfői budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról is beszélt, az ellenzéknek az elmúlt években több mint húsz olyan kezdeményezése volt a Fővárosi Közgyűlésben, amelyekkel próbálta a közlekedési vállalat körüli ügyeket tisztázni, és rávenni a városvezetést arra, hogy kezdődjön el az ügyek vizsgálata.
A BKV-vizsgálóbizottság múlt csütörtöki ülésén nem fogadta el a fideszes elnök által készített jelentéstervezetet, mert az a szocialista képviselők szerint vitára alkalmatlan volt, és azzal a fideszes képviselők csak kampányolni akarnak. A bizottságban nem kapott többséget az a szocialista javaslat sem, hogy kérjenek a közgyűléstől mandátumhosszabbítást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

