MSZP: a kormány 90 ezer munkahelyet mentett meg
2010. január 16. szombat 18:33
Tukacs István az MTI-nek szombaton azt mondta: a Fidesz másfél éve kiiratkozott a válságkezelésből, hiszen nincs érdemi mondandója arról, hogy mi a teendő válság idején. Az MSZP-s politikus úgy vélekedett: érdemi mondanivalója és megvalósított programja a Bajnai-kormánynak van arról, hogy miként kell világgazdasági válság közepén mérsékelni a veszteségeket.
Cser-Palkovics András közleményében a kormány kritikáján túl nincs egyetlen mondat sem arról, hogy miként lehet kezelni a válság hatásait - tette hozzá.
Az pedig, hogy a Fidesz 10 év alatt 1 millió új munkahelyet ígérget, csak egyetlen mondatot érdemel: nagyon szegény ember aki még ígérni sem tud- fogalmazott Tukacs István.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel azt közölte: az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért, hiszen a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel rendre félrekezelik a válságot.
Az ellenzéki politikus közleményében azt írta, a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel félrekezelik a válságot, "ezért van most évtizedes csúcson a munkanélküliség, a hivatalos adatok szerint is 600 ezer fölött van az állástalanok száma, ami a valóságban több százezerrel magasabb is lehet".
Megjegyezte: a következő kormány szakít a Gyurcsány-korszak sikertelenségével, és a munkahelyteremtés kormánya lesz. Tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását vállaljuk - írta a fideszes politikus.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...