Most az LB elnökénél is kiverte a biztosítékot az In-Kal-botrány
2010. október 01. péntek 12:55
Papcsák Ferenc még szeptember 20-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az állami tulajdonú ITDH Hungary 2007 májusában szerződést kötött az In-Kal Security Kft.-vel, és azzal bízta meg a céget, hogy a velük munkaügyi perben álló egyik vezetőjük, B. Zsolt vagyoni viszonyaira utaló adatokat gyűjtsön.
A fideszes politikus elmondta, hogy az In-Kal a célszemély feleségének, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy gazdasági ügyekkel foglalkozó aktív bírájának a tevékenységét is vizsgálta, olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött.
Mostani közleményében a kormánybiztos felháborítónak nevezi, hogy "az MSZP vezette kormány a saját munkavállalóinak zaklatására valamint megfélemlítésére fizetett ki súlyos közpénzeket".
Úgy fogalmaz, hogy a kormánybiztos megtette a szükséges lépéseket, az ügyről részletes tájékoztatást nyújtott a Legfelsőbb Bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének.
A közlemény szerint pénteken az érintett B. Zsolt, illetve az ITDH Hungary Kft. is feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen a cég egykori vezetői ellen.
A pénteki Magyar Nemzet idézi Papcsák Ferencet, aki szerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Baka András felháborítónak nevezte a történetet. A politikus arról is beszámolt a lapnak, abban állapodtak meg, hogy Baka András - aki valós problémának nevezte a bírák, bíróságok elleni támadásokat - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács következő ülésén felveti ezt a témát.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

