Molnár Oszkár fideszes jelöltnek tartja magát
2009. november 27. péntek 20:23
Továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as számú választókerületben a Fidesz által indítandó országgyűlési képviselőjelöltnek tekinti magát - mondta Molnár Oszkár.
Hozzátette: erre jogosítja fel választókerületi elnöki megbízatása, a párt helyi szervezeteinek egyhangú döntése az ő indításáról, valamint az a mintegy tízezer aláírás, amellyel Fidesz-jelölése mellett álltak ki az edelényiek és a környékbeliek.
A képviselő-polgármester közölte: alaptalanok tehát azok a híresztelések, amelyek ennek ellenkezőjéről szólnak.
Molnár Oszkár elmondta: Edelény képviselő-testülete november 25-én ülést, majd közmeghallgatást tartott. Ezután egy internetes oldal, "megdöbbentő módon, mindössze egy állítólagos névtelen elektronikus levélre hivatkozva, egy hírlapi kacsát röppentett fel, amelyet jellemzően mindenféle kontroll, magyarul a megkérdezésem nélkül vett át és közölt néhány médium" - fogalmazott.
A "minden betűjében valótlan", folyamatosan változó közlés szerint "olyan bejelentést tettem volna, hogy a jövő évi országgyűlési választásokon nem indulok a Fidesz jelöltjeként", de ez nem igaz - szögezte le a Molnár Oszkár.
A polgármester szerint élő, egyenes adásos televíziós közvetítés is bizonyítja: ilyen bejelentés nem hangzott el, a parlamenti választás sem kérdés, sem bármiféle kijelentés formájában nem került szóba.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Három kígyó is elpusztult a Véménden...