Mintegy hetvenmilliárd forint jut az idén újfelújításra
2015. június 08. hétfő 11:04

Még ebben az évben 68 milliárd forint értékben újítanak fel utakat, a munkák minden megyét érintenek - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Az államtitkár ismertette: az első tétel 50 milliárd forint, ebből első-, másod- és harmadrendű utakat újítanak majd fel, a többiből négy-, öt-, illetve hatszámjegyű utakat.
A tervek már elkészültek, a kivitelezés néhány héten belül elkezdődhet, és az év végéig be is fejeződik - közölte.
A munkák során felújítják az útburkolatokat, megszüntetik a nyomvályúkat, illetve a veszélyes helyeket teljesen kijavítják. A felújítások minden megyét, összesen több mint 500 kilométert érintenek - hangsúlyozta Tasó László.
Példaként említette egyebek mellett a 81-es utat Fejér megyében, Hajdú-Bihar megyében a Berettyóújfalut elkerülő szakaszt, a 4-es főút 14 kilométeres szakaszát Debrecen-Záhony irányában, illetve 7 kilométeres szakaszát Létavértes irányában. Érinti a felújítás Püspökladány térségét, a 37-es utat Sátoraljaújhely felé vagy Heves megyében a 24-es utat.
MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

