Mi Hazánk: szúrópróbaszerű drogtesztet a politikusoknak!
2019. október 22. kedd 13:10

A meglepetés erejére alapozó, szúrópróbaszerű drogtesztet vezetne be a parlamenti képviselőknek, kormánytagoknak és polgármestereknek a Mi Hazánk Mozgalom, mondván, tiszta tudatra van szükség a tiszta közélethez.
Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő elmondta: még a nap folyamán eljuttatják Kövér László házelnökhöz erről szóló kezdeményezésüket.
Szerinte beszédes lesz, hogy a javaslat mellé áll-e az Országgyűlés elnöke, ahogy az is "fél beismerés", ha egy képviselő a mentelmi jog mögé bújva kerüli ki a vizsgálatot.
Az önkormányzati kampányban megjelent ügyekre utalva "kokainkormányról" és "kokainbaloldalról" beszélt az ellenzéki politikus, aki azt hangsúlyozta: komoly jellemhibára utal a kábítószer-élvezet, és felveti a kérdést, hogy az adott közszereplő ellen tud-e állni más csábításnak, például a korrupcióénak.
Apáti István a sajtótájékoztatón felmutatta a közlése szerint friss, hat fontos kábítószer-komponens esetében is negatív drogtesztjét.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...