Mesterházy kifakadt: "A Fidesz intézményesítette a korrupciót"
2013. május 17. péntek 18:01

Az MSZP elnöke szerint a "trafikmutyi" azt bizonyítja, hogy a Fidesz intézményesítette a korrupciót Magyarországon. Mesterházy Attila ezt a trafikpályázatokkal kapcsolatban mondta pénteken Szekszárdon.
"Előre eltervezetten és szervezetten történt magyar kisvállalkozók kisemmizése, és üzletüknek fideszes kézre való átjátszása" - fogalmazott a politikus.
Felidézte: Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere április 30-án még tagadta, hogy a szekszárdi Fidesz-frakció egyeztetett volna a pályázókról, tíz nappal később már azt mondta, hogy egy nem hivatalos magánbeszélgetésen történt ilyen.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a hozzá intézett kérdésre adott válaszában is tagadta, hogy fideszes politikusok minősítették a pályázatokat, majd utána ezt ő érvényesítette a pályázatok elbírálásánál - mondta a szocialista politikus. Mesterházy Attila szerint ezzel a miniszter is bűncselekményt követett el. Ha nem jutott el a minisztériumba a szekszárdi elemzés, akkor az hogy eshetett egybe százszázalékosan a végeredménnyel? - tette fel a kérdést.
A pártelnök közölte: a "hazugságsorhoz" a miniszterelnök is csatlakozott, mert Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában "belehazudott a nyilvánosság szemébe", amikor azt mondta, hogy nem politikai szempontok alapján születtek döntések a pályázaton. "Ennyire hülyének nézni az embereket, bicskanyitogató" - jegyezte meg.
Az ellenzéki politikus a trafikügyben az MSZP-nek a Legfőbb Ügyészségen és a megyei főügyészségeken tett feljelentésével kapcsolatban azt mondta: az ügy nagy próbája lesz az igazságszolgáltatásnak, alkalom arra, hogy az ügyészség bizonyítsa, kizárólag a törvény betűje szerint jár el.
Jó jelnek nevezte, hogy tudomása szerint az ügyészség bekérte a hvg.hu portáltól a szekszárdi Fidesz-frakció beszélgetéséről készült hangfelvételt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

