Mentőhelikopteres trükkel csaltak ki pénzt idősektől
2009. szeptember 29. kedd 10:39
Veres Éva sajtófelelős tájékoztatása szerint július elején egy magát külföldinek kiadó ismeretlen megszólított egy szolnoki lakost a helyi piaccsarnokban. Azt állította, hogy súlyos sérülést szenvedett ismerősét mentőhelikopterrel Budapestre kell szállítani, ezért pénzre lenne szüksége. A 78 éves nyugdíjas ezt követően az elkövetőt beengedte az otthonába és 2 millió 850 ezer forintot adott át a csalónak.
Egy hónappal később, ugyancsak a piacon egy másik helybelitől kért segítséget egy tört magyarsággal beszélő nő. Az asszony azt mondta: kamionos ismerőse balesetet szenvedett, és állapota olyan súlyos, hogy mentőhelikopterrel a fővárosba kell szállítani. Erre a 77 éves járókelő ugyancsak a saját lakásán 190 ezer forintot, később pedig egy bankban további 460 ezer forintot adott át a tettesnek.
A legutóbbi eset szeptember közepén történt, akkor egy 83 esztendős szolnoki asszony több mint 1 millió forintot adott át a csalónak.
Az elkövető mindhárom alkalommal azzal szólította meg a sértettet, hogy a városban lévő kórházat kereste. Ezt követően elment hozzájuk, ott úgy tett, mintha telefonon orvosokkal beszélne. Volt olyan, hogy a készüléket átadta áldozatának, mondván: nem érti jól, amit a doktor mond. Előfordult, hogy miután nem állt otthon rendelkezésre a kért összeg, a sértettet számlavezető bankjához fuvarozta a csaló a sofőrje által vezetett, német rendszámú autón.
A tettes valamennyi esetben fedezetként egy táskát hagyott a megkárosított időseknél, melyben állítása szerint 40 millió forint értékű dollár volt. Később azonban a megmutatott pénzköteget egy óvatlan pillanatban papír zsebkendőre, illetve német feliratú újságpapírra cserélte.
A rendőrség felhívásban kérte a lakosság segítségét a csalássorozat elkövetőinek és további károsultjainak felderítése érdekében. A Szolnoki Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztálya jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a két ismeretlen ellen - közölte Veres Éva.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Verekedett, majd részegen vezetett...
- Szili Katalin: Székelyföld felemelése...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A munkáltató által vállalt béremelés...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...