Megverték a börtönben az olaszliszkai lincselőt

2009. november 19. csütörtök 17:03

Az olaszliszkai ügyben sem a vád, sem a bíróság nem beszélt etnikai bűncselekményről, pedig a tettesek - akár Veszprémben - cigányok, az áldozatok pedig fehérek voltak.

Hallgattak a rasszista indítékról a Szögi Lajost meglincselő F. György börtönbeli bántalmazása után is, amikor tavaly szeptember 2-án a most életfogytiglanra ítélt férfi kevésnek minősítette a reggelit, és a tejfölös túrót kiejtette a zárka ablakán, s ebből néhány csepp az őr cipőjére és nadrágjára freccsent. A biztonsági tiszt erre az összes őrt F. Györgyhöz hívta, a zárkából minden fogva tartottat kivezettek.

A börtönőrök között így magára maradó F. Györgyöt azzal provokálták, hogy üsse meg a szintes felügyelőt. A nagy testű rab erre nem volt hajlandó, mire az őr megütötte, majd összebilincselték a kezét. A fogoly állát és orrát is megrúgták, utóbbi el is tört. Tévedés azonban azt hinni, hogy a bűncselekmény miatt az őröket eltávolították volna. K. Sándor nyolchavi felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és átmenetileg lefokozták, S. József pedig elöljárói intézkedés elmulasztása miatt 87 500 forint pénzbüntetésre ítélték - nem jogerősen.

Az etnikai feszültség szinte tapintható az északkeleti országrész több területén. A múlt hét végén a Miskolc melletti Sajóbábonyt lezárta a rendőrség, mert a harmadában romák lakta településen szóváltás keletkezett cigányok és fehérek között. A kisvárosban megjelent a Magyar Gárda, gyülekeztek a romák. Végül egy pofon csattant, és egy Suzuki személyautót törtek össze a cigányok. A rendőrség nagy erőkkel és időben avatkozott közbe.

„Vállalom érte a felelősséget. Ha megbüntetnek, kifizetem, ha elítélnek, leülöm" - ezt írta egy jászsági benzinkutas, akit állítása szerint évi 750 ezer forint kár ér amiatt, hogy a nála tankoló romák fizetés nélkül elhajtanak. A 20 ezer forint alatti lopás csak szabálysértés, a rendőrség nem is kezd nyomozni, a hatóságok tehetetlenek, ezt használják ki a tolvajok. Válaszul Szabó László benzinkutas kitiltotta a cigányokat a kútjáról, de a megyei cigányönkormányzat közvetítésére mégis visszaengedi őket.

Jászságban az okoz feszültséget, hogy ide települnek az ország nagyvárosaiból kiszoruló cigányok. Ugyanez folyik Olaszliszkán is; a helyi lakosság tehetetlenül nézi az új falusi gettók kialakulását, és senkitől sem kap segítséget.

hetivalasz.hu