Mégsem engednék a közlekedési távoktatást
2010. december 01. szerda 21:24
Lázár János, Bodó Imre, Kontur Pál és Pichler Imre az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványukban a romló baleseti statisztikákra és a megnövekedett gépjárműforgalomra hivatkozva kezdeményezik, hogy "a képzés kizárólag a klasszikus, gyakorlatban bevált pedagógiai elveknek megfelelően, az oktató személyes közreműködésével történjen meg". Így szerintük a tanulók hatékonyabban készíthetők fel a közúti közlekedésre.
A szintén fideszes Vas Imre ugyanakkor nem vetné el teljesen, de 2012-re tolná ki az elektronikus képzési rendszer bevezetését, módosító javaslatával időt hagyna arra, hogy "a szoftverkészítői palettán több piaci szereplő jelenhessen meg".
A fideszes politikusok - Vas Imrével együtt - egy másik módosító indítványukban azt is javasolják, hogy a szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézmények helyett a szakminiszter által kijelölt, száz százalékban állami tulajdonú, nonprofit gazdasági társaság szervezze a járművezetői vizsgabiztosok, a szakoktatók és az iskolavezetők képzését és továbbképzését.
Álláspontjuk szerint a műszaki felsőoktatási intézmények a vizsgabiztosok, a szakoktatók és az iskolavezetők képzésére nem rendelkeznek kellő tapasztalattal. Indokoltnak tartják ugyanakkor e képzések állami keretek közé szorítását, mivel a szakoktatók és a vizsgabiztosok munkája sokkal inkább pedagógiai, mint műszaki, az iskolavezető tevékenysége és feladatköre pedig gazdasági és jogi jellegű.
Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításának általános vitáját szerda délután tartja a Ház.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

