Megmaradhat Schmitt Pál doktori címe
2012. március 27. kedd 08:19
A napokban nyilvánosságra hozza jelentését a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság, mely lezárta vizsgálatát - értesült a Magyar Nemzet.
A lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele.
A Magyar Nemzet úgy értesült, a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezekre a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez azonban nem történt meg.
Nyilvánosságra hozta jelentésének összefoglalóját az államfő kisdoktorijával szemben felmerült plágiumgyanú miatt felállított bizottság a Semmelweis Egyetem honlapján kedden. A testület január 23-án állt fel, tagjait eddig nem nevezték meg.
A bizottság munkájában részt vett Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja, Gombocz János, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Testnevelés-elmélet és Pedagógiai Tanszékéről, Kovács Etele, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Atlétikai Tanszékéről, valamint Rácz Károly, a Semmelweis Egyetem Doktori Iskola elnöke és Fluck Ákos ügyvéd. Fluck Ákos különvéleményt fogalmazott meg, de az egyetem honlapján ez nem olvasható.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Faggyal, havazással és széllel...

