Meghosszabbították a rezsiutalványok beváltási határidejét
2020. február 19. szerda 16:30

Meghosszabbította a rezsiutalványok beváltási határidejét a kormány. Az eredeti, március 31-ei dátum helyett így május 31-ig lehet kifizetni az áram- és gázszámlát, erre az érintett állami szolgáltató társaságok (Magyar Posta, Nemzeti Közművek) felkészülnek. A kormány az Idősügyi Tanács kérésére hosszabbította meg két hónappal a határidőt - közölte az M1 Híradója.
A nyugdíjasok eddig a rezsiutalványok mintegy 92 százalékát használták fel, 20,5 milliárd forint értékben. Tízből kilenc utalványt a Magyar Postán váltották be, míg a fennmaradó részt közvetlenül a szolgáltatóknál használták fel - olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Sajtó és Kommunikációs Főosztályának közleményében.
A kormány 2019-ben megbecsülése jeleként nyújtotta a 9 ezer forintos rezsiutalványt a nyugdíjasoknak, amit a gazdaság jó teljesítménye tett lehetővé. A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni: postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni.
A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem. Az utalvány készpénzre nem váltható. A rezsiutalványokról érdeklődni továbbra is a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Az István-aknai III-as üzem szomorú...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...