Mega-médiamulti lehet Magyarországon is
2010. október 01. péntek 10:55
Zenisek Andrea jelezte: bonyolult konstrukcióról van szó, kétfázisú eljárásban vizsgálódnak, amely július elején indult meg. Az ilyen eljárások jogszabály által biztosított határideje négy hónap, amit a hivatal 45 munkanappal meghosszabbíthat.
Az eljárás tétje az, hogy egy irányítás alá kerülhetnek-e a két kiadó termékei.
Amennyiben a GVH "csont nélkül" adna engedélyt, úgy a Ringier-Axel Springer közös cége adná ki például a Blikket, a Nemzeti Sportot, a Hot magazint, illetve több vidéki napilap mellett a Világgazdaságot és számos magazint, amelyeket most az Axel Springer magyarországi cége ad ki. A Ringier tulajdonos a Népszabadságot jegyző kiadóban is, így elképzelhető, hogy ezzel együtt már olyan médiakoncentráció valósulna meg, amely torzítaná a piacot - írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ezért lehetséges, hogy a hivatal bizonyos feltételekkel járul hozzá a fúzióhoz - ezek között lehet olyan is, hogy a Ringier-nek meg kell válnia például a Népszabadságtól.
A GVH vélhetően azt is vizsgálja, hogy a nyomdapiacon milyen ereje lenne a közös vállalkozásnak, hiszen jelenleg mindkét cég saját nyomdát üzemeltet. A lengyel, a szerb, a szlovák, a cseh, a svájci, a német és az osztrák versenyhivatal már jóváhagyta a Ringier-Axel Springer fúziót.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

