MDF: miért mondott le Boross Péter ex-miniszterelnök?

2009. január 11. vasárnap 09:42

Beszámolókat hallgatott meg az MDF Országos Választmánya Velencén.

Az elnökség, a parlamenti frakció, valamint a fővárosi- és a megyei önkormányzati frakciók beszámolójának meghallgatásával kezdődött meg az MDF Országos Választmányának (ov) kétnapos kihelyezett ülése szombaton Velencén - tájékoztatta az MTI-t az ov elnöke.

Makay Zsolt elmondta: napirend előtt Boross Péter egykori miniszterelnök számolt be tervezett és bejelentett lemondásának indokairól. Egyebek mellett arról szólt, hogy a tarthatatlan közállapotokkal kapcsolatos egyfajta felhívás is az ő lemondása. Az ov több tagja megköszönte és méltatta az egykori kormányfő munkáját, és kérte, hogy a jövőben is segítse aktívan a Magyar Demokrata Fórum munkáját, amit ő ismételten meg is ígért.

A Magyar Demokrata Fórum Országos Választmánya vasárnap a 2009-es európai parlamenti választásra és a 2010-es országgyűlési választásra való felkészülés feladatainak megvitatásával, továbbá az országban kialakult gázhelyzet megtárgyalásával folytatja a munkáját, és etikai biztost is választ.

Az ov ülésén a választmányi tagok nagy többsége részt vett - közölte Makay Zsolt.