MDF: A kétszintű érettségi megbukott
2008. június 01. vasárnap 13:47
A kétszintű érettségi rendszere 2005-ben - az emlékezetes botránnyal - debütált, az akkori változtatás célja a felsőoktatási felvételi kiváltása, és mindkét szinten minőségi érettségi vizsga kialakítása volt. Az elmúlt három esztendő azonban nem váltotta be a kétszintű érettségihez fűzött korábbi reményeket, hiszen az emelt szintet a diákok elenyésző része - idén tantárgyanként alig kétezer diák - választotta. A középszintű érettségi ezzel párhuzamosan komoly minőségromláson ment keresztül - olvasható az MDF közleményében.
Oktatási szakértők szerint a magyar érettségi megszerzéséhez gyakorlatilag nincs semmilyen tárgyi tudásra szükségük a diákoknak: az idei történelem érettségin szinte lehetetlen volt négyesnél rosszabbat írni, a matematika érettségi egyik feladatán a fél ország nevetett - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A felsőoktatási intézményvezetők egyöntetű véleménye szerint évről - évre látványosan romlik a tanulmányaikat megkezdő évfolyamok felkészültsége, tárgyi tudásszintje.
Az MDF a fenti állapotok miatt a következő intézkedéseket javasolja a jelenlegi érettségi rendszer minőségi átalakítása érdekében:
Az egyszintű érettségi visszaállításával az érettségi nyerje vissza régi rangját. Nehézségi foka jelentsen valódi kihívást a diákok számára, és ténylegesen a középiskolai tanulmányaik során megszerzett tudásukat mérje.
Az MDF a felsőoktatásba történő bejutáshoz kötelező, központi felvételi vizsgát írna elő az adott képzési szaknak megfelelő profilú tantárgyból. Természetesen továbbra is meghagynánk a felvételi-mentesség lehetőségét olyan megkötéssel, hogy abban kizárólag az arra legérdemesebb diákok részesüljenek.
MTI-OS
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fejbe lőttek egy tizenegy hónapos...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Akinek mindig van sütnivalója: Fáncsy...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...