Másik városba futott be egy vonat, 70 percet késett
2016. július 27. szerda 15:28

Vizsgálatot indított a GYSEV, miután szerda reggel a Szombathelyről Budapestre tartó Alpokalja Intercity Répcelak helyett Sárvárra futott be, a rossz irányba közlekedő vonat utasai pedig emiatt 70 perces késéssel jutottak el úti céljukhoz - közölte a nyugat.hu.
A hírportál beszámolója szerint az útiránytól eltérő sárvári vasútállomáson az utasok nem hagyhatták el a szerelvényt, a kalauz fél óra várakozás után tájékoztatta őket arról, hogy "technikai probléma adódott". Az IC végül visszaindult Porpácra, majd onnan már a megfelelő irányba folytatta az útját.
A történtekkel kapcsolatban az MTI megkeresésére a GYSEV Zrt. közleményt küldött, amely szerint a szerda reggel 6.50 perckor Szombathelyről Budapest irányába közlekedő 917-es számú InterCity vonatot "Porpác állomáson helytelen irányba, Sárvár felé közlekedtették". A vonat Sárváron visszafordult, majd Porpáctól Csorna irányába közlekedett tovább.
Az InterCity a téves útirány miatt mintegy 70 perces késéssel közlekedett. A GYSEV megkezdte az eset körülményeinek kivizsgálását.
A cég a kellemetlenségekért az utasok elnézését kérte, és közölte azt is, hogy "amennyiben a késés miatt az érintett utasok kártérítési igényt nyújtanak be, azt természetesen megtéríti a vasúttársaság".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...