Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni a háborúba
2023. március 23. csütörtök 11:17

Magyarország továbbra sem szeretne belekeveredni az ukrajnai háborúba, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és továbbra sem vesz részt a fegyverszállításokban - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely azt mondta, az elmúlt hetekben egyre több olyan nyilatkozat látott napvilágot, amely komoly aggodalomra ad okot: nap mint nap hallják, hogy nem kell tűzszünet és folytatni kell a háborút. Ezek nem a magyar kormány által kívánatosnak tartott békés megoldás, hanem az eszkaláció irányába mutatnak - hangsúlyozta.
A kormány fenntartja álláspontját, hogy tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség, életet menteni csak békével lehet - szögezte le a miniszter.
Azt is megerősítette: fegyverszállításban Magyarország nem vesz részt, ugyanakkor minden olyan tagállami - védelmi eszközökre, kapacitásnövelésre vonatkozó - felkészülésben aktívan részt vesz, ami akár a NATO védelmi képességeit erősíti meg, akár a magyar hadsereg jobb felszerelését szolgálja.
Közölte azt is: a közös európai uniós lőszerbeszerzésben Magyarország szeretne részt venni, de az ennek keretében vásárolt lőszereket csak a Magyar Honvédség fogja felhasználni, külföldre nem küldenek élet kioltására alkalmas eszközöket.
Gulyás Gergely arra kért minden politikai erőt, hogy a jövő heti parlamenti szavazáson támogassa a kormánypárti képviselők által benyújtott békepárti határozati javaslatot.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kommandósok vetettek véget egy...
- Az árokban kötött ki egy autó...
- Ledobta kutyáját a negyedikről egy...
- Parkinson-kórban szenvedők ezreinek...
- Váratlanul összehívta a Védelmi...
- Először csökkent érdemben az infláció...
- Megdöbbentő ok miatt maradt el Juhász...
- Csütörtökön is ránk szakadhat az ég,...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Olyan idő lesz csütörtökön, hogy...