Magyar Nemzet: Manherz ügynök volt
2009. augusztus 08. szombat 11:22
A napilap szombati számában megjelent cikk ismertetése szerint Manherz Károly a Belügyminisztérium III/1-3-B alosztályához kapcsolódva végzett ügynöki munkát Bajkai fedőnéven.
A Bajkai fedőnévnek 1977. szeptember 22-én nyitottak B (beszervezési) dossziét, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ÁBTL 3.2.1. Bt-2125 jelzettel található. Ebben így írnak Manherzről: "az eddigi rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy Manherz Károly perspektivikusan jól kifejleszthető lehetőségekkel rendelkezik, főleg a meglévő tudományos és személyes kapcsolatán keresztül. Személye alkalmas lehet hosszabb ösztöndíjas kiküldetésre."
Munkadossziéjából kiderült, hogy Manherz 1977. november 3. és 1978. november 20. között adott jelentéseket a Nyugat-Németországban szerzett tapasztalatairól, az emigráció szereplőiről.
A napilap szerint Manherz dossziéját 1998-ban 65 évre titkosították, ám öt évvel később e minősítés megszűnt, így jelenlegi, szakállamtitkári posztjának betöltése előtt az oktatási minisztérium is tudhatott ügynökmúltjáról.
Manherz Károly a Magyar Nemzet érdeklődésére kijelentette, nem működött együtt az állambiztonsági szolgálatokkal, "nem tud arról", hogy jelentéseket írt volna, mint ahogy arról sem, hogy dossziét vezettek volna róla.
fn.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...