Lungo Drom: a rendőri vezetés alkalmatlan
2009. augusztus 16. vasárnap 08:47
A közlemény szerint a Lungo Drom elnöksége magyarázatot vár a rendőri vezetéstől arra, hogy "a rendőrség által állítólagosan kiépített védelmi rendszer Kislétán miért nem volt kiépítve", valamint hogy az elkövetők honnan tudhatták, hogy Kislétán ez a rendszer még nem épült ki.
A fideszes országgyűlési képviselő, Farkas Flórián által vezetett Lungo Drom elnöksége a tájékoztatás szerint tárgyalta és elfogadta szombati ülésén az Új cigánypolitika című programját, amelynek alappillére az arányos felelősségvállalás, a szakszerűség és a számonkérhetőség.
"A program tartalmazza azt is, hogy az eddigi gyakorlattól eltérő szemléletre van szükség, amely nem a gondoskodó, hanem a segítő, motiváló állam szerepét helyezi előtérbe, és perspektívát kínál a cigányság azon részének, amely jelenlegi helyzetén képes és akar változtatni. Ezáltal a magyarországi cigányság nagy része a nemzetgazdaság aktív tagjává, adófizető állampolgárrá válhat" - olvasható a közleményben.
Mint írták, az új típusú cigánypolitika "meghozhatja az áttörést a magyarországi cigányság életében, amely aktív kormányzati szerepvállalásra, a többségi társadalom befogadására, a cigányság integrációs törekvéseire építve hosszú távon kiteljesítheti az integrációs programot, amely magyar modellként az Európai Unió kisebbség- és cigánypolitikájának is modellje lehet".
Bencze József országos rendőrfőkapitány augusztus 5-én - miután tájékoztatta a megyei roma kisebbségi önkormányzatok vezetőit a romák elleni bűncselekmény-sorozat nyomozásáról - felidézte, hogy a rendőrség februárban "közbiztonsági hálót" hozott létre, amelyben megjelölték a lehetséges veszélyeztetett településeket. Ebben a listában nem volt benne Kisléta, mert nem tartották veszélyeztetett településnek, Tiszalök azonban - ahol egy embert szintén megöltek - igen.
Bencze József bejelentette, hogy az említett hálót kiegészítik, és minden olyan településen, ahol meghatározott arányban romák élnek, a település erre vállalkozó és alkalmas cigány lakosaival közösen éjszakai járőrözéseket szerveznek. Erről már egyezettek a polgárőrséggel is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Politikusokat akart kivégezni egy...