Lottót és sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok
2012. december 11. kedd 10:41
Lottót és sorsjegyet is árulhatnak a jövő nyáron létrejövő dohányboltok. A parlament hétfőn 258 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 32 tartózkodással módosította a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár javaslatára így a dohányboltok a dohánytermékeken kívül sorsolásos játékokat - például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket is árulhatnak, valamint sportfogadásokat is lehet majd ott kötni.
A trafiktörvény alapján állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A koncessziós pályázatokat az összes magyarországi településen kiírják; a kétezer lakosúnál kisebbeken legfeljebb egy, az annál népesebbeken legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, kétezer lakosonként pedig további egy dohányboltra szerezhető koncesszió. A jogszabály nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.
A törvény eredetileg úgy rendelkezett, hogy a trafikokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd árulni. Most ezen változtattak, Lázár János indoklása szerint ugyanis a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása - vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban - az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított.
A törvénymódosítás a parlament gazdasági bizottságának indítványára a vámhatósági eljárásokról szóló rendelkezéseket is pontosítja. Eszerint a vámhatóság akkor adhatja meg a dohánytermék-kiskereskedelmi engedélyt, ha a jogosult bejelenti a dohánybolt helyét, alapterületét, nyitvatartási idejét és helyszínrajzát, valamint igazolja a jogosultság megszerzését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

