Lezárhatják a déli határt a bevándorlók előtt
2015. június 06. szombat 12:56
A Napi Gazdaság online kiadásában szombaton megjelent információ szerint a nemzeti konzultáció eredményei alapján a Fidesz-frakció még a nyári törvényhozási szünet előtt lépni kíván a bevándorlás ügyében.
Mint írják, már feldolgozták a bevándorlással kapcsolatban rendezett nemzeti konzultáció első százezer visszaérkezett levelét, s a válaszok nagy többsége szerint az emberek szigorú intézkedéseket várnak a kormányzattól.
Ezért már vizsgálják, "hogyan, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát, amely a délről és keletről Európába igyekvő menekültek és migránsok bevett útvonalának egyik legfontosabb állomása".
A cikk szerint elsősorban a déli határon át érkező bevándorlók száma növekszik ijesztő mértékben: míg tavaly egész évben 43 ezren léptek legálisan vagy illegálisan Magyarország területére, idén májusig több mint 50 ezer bevándorló érkezett, és az év végéig számuk akár a 100 ezret is elérheti.
További aggasztó jelenségként említi a lap, hogy Ausztria és Németország napokon belül megkezdheti 15 ezer, korábban hazánk irányából nyugatra érkező migráns visszatoloncolását Magyarországra, a jelenlegi uniós szabályozás szerint ugyanis a menekülteket és a bevándorlókat abban az országban kell ellátni, amelynek határát átlépve az EU területére érkeztek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

