Leváltották a Délmagyarország főszerkesztőjét
2010. március 16. kedd 12:36
A Csongrád megyei napilapokat a Lapcom Kft. központi főszerkesztőjeként a jövőben - a győri Kisalföld című lapot is vezető - Nyerges Csaba jegyzi, a szegedi szerkesztőséget pedig főszerkesztő-helyettesként Sulyok Erzsébet irányítja - közölte a szakember.
A váltás okáról Szammer István annyit mondott, a cégvezetés és Szetey András között véleménykülönbség volt a lap jövőjével kapcsolatban, amelyet nem tudtak feloldani.
A brit Daily Mail csoporthoz tartozó Délmagyarország idén száz esztendeje, 1910. május 22-én jelent meg először, a legnagyobb múltú megyei napilap, amely a hazai újságok közül a Népszava és a Nemzeti Sport után a harmadik legidősebb.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség honlapján közölt adatok szerint a Délmagyarország és a Délvilág együttes nettó nyomott példányszáma átlagosan napi 49 992 volt 2009 negyedik negyedévében, s a két napilapból átlagosan 47 453 darabot terjesztettek naponta.
Szetey András március 15. alkalmából, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült. Az elismerést vasárnap adta át Budapesten Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...

