Lendvai cáfolja Demszkyt Kocsis kinevezéséről
2009. szeptember 11. péntek 10:46
Az MSZP elnökét az MTV Nap-kelte című műsorában pénteken azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Demszky Gábor főpolgármester a Magyar Narancs című hetilapnak azt nyilatkozta, Kocsis István kinevezése előtt a szocialistáktól jött az az üzenet, hogy csak ő lehet a cég vezetője.
A riporterek utaltak arra, hogy Horn Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője korábban azt mondta, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök jelölte és kérte Kocsis Istvánt a cég élére.
Lendvai Ildikó úgy válaszolt, ő biztos, hogy nem kérte, hogy Kocsis István kerüljön a közlekedési vállalat élére, és nincs tudomása ilyen kérésről. Hozzáfűzte: hogy ha ez így történt volna, akkor sem helyeselné, mert egy fővárosi vállalat élére kerülő vezetőről a fővárosi vezetőknek kellene dönteniük, mert nekik kell aztán a felelősséget viselniük.
Emlékeztetett arra, az elmúlt hetekben a budapesti koalíciós konfliktus egyik sarokpontja az volt, hogy a szocialisták azt mondták, teljesen tiszta lappal kellene kezdeni a BKV-nál, és a vezérigazgatót is el kellene távolítani.
"Ezek után azért nem tartom egészen komoly érvnek, hogy a szocialisták csókosa volt a vezérigazgató" - fogalmazott. Hozzátette: Kocsis Istvánt az elmúlt időszakban éppen a többi párt védte meg.
Arra a kérdésre, lesz-e szankciója az MSZP-n belül a történteknek, Lendvai Ildikó azzal válaszolt, hogy a lakossági fórumokon most már nem az az első kérdés hozzá, miért vette el a kormány a 13. havi nyugdíjat, hanem az: hogy lehet-e tűrni, amíg a kisnyugdíjasok, a kis keresetűek meghozzák a szükséges áldozatokat, addig mások két marokkal nyúlnak a közösbe.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Használt ruhákból készít menő...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Magyarországon is kimutatták a...
- Idén is megrendezik a Pécsi...