Legfeljebb húsz évet kaphat Cozma gyilkosa
2009. szeptember 04. péntek 09:01
Fejes Péter a lapnak úgy nyilatkozott: a közvélekedéssel ellentétben nem lassú a Cozma-ügy nyomozása. A vizsgálat megfelelő ütemben zajlik, de a bizonyítás rendkívül nagy terjedelmű. A bizonyítékokat nemcsak összegyűjteni kell, hanem elemezni, értékelni, mérlegelni, összevetni.
Ezekből pedig újabb és újabb bizonyítási eljárások következnek: szembesítések, helyszíni kihallgatások, tárgyak és személyek felismerésre történő bemutatása, bizonyítási kísérletek. Mindezeknek a megszervezése, lebonyolítása a gyanúsítottak és a tanúk nagy száma miatt rendkívül időigényes - mondta a főügyész.
A büntetési tételekről szólva elmondta: az ügyben a jelenlegi gyanúsítások az emberölés alapesetére vonatkoznak, amelyért maximum 15 évig terjedő szabadságvesztés jár, igaz, halmazati büntetés esetén ez elérheti a húsz évet.
Márpedig a Cozma-üggyel összefüggésben a gyanúsítottak által elkövetett számos egyéb bűncselekményre is fény derült: akadnak olyanok az előzetes letartóztatásban lévő személyek között, akik lányok futtatásából éltek, azaz megalapozottan gyanúsíthatók kitartottsággal, valamint garázdasággal és magánokirat-hamisítással is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Figyelem! Csillagesőt, tűzgömbeket is...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Használt ruhákból készít menő...
- Magyarországon is kimutatták a...