Lassan újra megtelnek élettel a bölcsődék
2020. május 13. szerda 09:58

Lassan megtelnek élettel a bölcsődék, mert a szülők egyre inkább élnek ezzel a lehetőséggel - mondta Péntek Ágnes, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az alelnök elmondta, a kistelepüléseken egyelőre nehezebb tartani az előírt 5 fős csoportlétszámot, de a nagyobb városokban, ahol több bölcsőde van, még képesek kezelni a helyzetet.
Ezért - fűzte hozzá - figyelni kell arra, hogy a veszélyhelyzet enyhülésével folyamatosan emelkedjen a csoportlétszám is.
A biztonsági szabályokról Péntek Ágnes elmondta, mind a gyerekekre, mind pedig a dolgozókra figyelni kell, ezért továbbra is kezet kell mosni és használni kell a fertőtlenítőszereket, illetve a védőfelszereléseket.
Kitért arra is, akár egyetlen gyermek miatt is biztosítani kell bölcsődei felügyeletet a szabályok értelmében.
A finanszírozás pedig most úgy történik, hogy még a veszélyhelyzet előtti létszám után kérhetnek támogatást a fenntartók, ami nagyon kedvező a bölcsődék számára, hiszen most sokkal kevesebb gyermekkel foglalkoznak.
Kiemelte azt is, nem lehet gondozási díjat kérni azokon a településeken sem, ahol egyébként ez érvényben van, és minden gyermek számára biztosítják az étkezést, amihez a szülők különböző kedvezményeket is igénybe vehetnek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...