Lassan apad a Sajó és a Bódva
2010. április 17. szombat 12:00
A Sajó a pénteki Sajópüspöki, 349 centiméteres vízállású tetőzése óta több mint 30 centiméter apadt a felső szakaszon, Sajószentpéternél pedig az éjszaka - éjfél és négy óra között - négy órán át tetőzött a folyó 369 centiméteres vízszinttel - ismertette a részleteket Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője.
Hozzátette: Sajóecsegnél az önkormányzat védekezett, 3 ezer homokzsákkal próbálták meg bevédeni a folyóhoz közeli ingatlanokat. Szombaton Miskolc térségében tetőzik az ár.
A Bódván továbbra is igen magas a vízállás, a pénteki tetőzés óta csak nagyon lassan apad a felső szakaszon, 24 óra alatt mindösszesen 10 centimétert csökkent a víz szintje.
Szendrőnél továbbra is árad, emelkedik a Bódva vízállása. Az Ékövizig eddig 17 ezer homokzsákot adott a védekező önkormányzatoknak. A Sajó áradása miatt a Bódva apadása jelentősen elhúzódhat, ahol egyébként a középső és alsó szakaszon még mindig emelkedik az árhullám.
A Hernádon szintén árhullám vonul le. A hidasnémeti vízmércén szombaton már meghaladta a készültségi szint elrendeléséhez szükséges fokozatot, azonban a forrásfolyók tetőzése és gyors ütemű apadása miatt az igazgatóság nem rendelt el riasztást. A Hernád mentén, az alacsonyabb területeken fekvő közutakat elönti majd a folyó árvize, hasonlóan a Bódva és a Sajó térségében lévő vízátfolyásokhoz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

