Lados nem mert szembeszállni Zuschlaggal
2008. június 13. péntek 10:49
Lados István, az ellenük indított eljárás nyomozati szakaszában a Vas megyei MSZP felduzzasztására létrehozott ifjúsági szervezetek alakuló ülésein történt okirat-hamisításokról is beszámolt - értesült a lap.
Az akkor még csak gyanúsított férfi a vádhatóság előtt az mondta: a Vas Megyei Fiatal Baloldal alapszervezetei alakuló üléseinek jegyzőkönyveit Zuschlag János és a megyei szocialisták erős embere, Tóth Csaba irányításával hamisították azért, hogy az oda beléptetett személyek könnyebben a vasi MSZP tagjai lehessenek.
"Az akció célja az volt, hogy Tóth az így szerzett szavazatokkal átvehesse a megyei MSZP-szervezet vezetését Ipkovich Györgytől" - idéz Ladost a Magyar Hírlap.
A pályázati pénzek elsikkasztása érdekében futószalagszerűen elkövetett okirat-hamisításokról azt állította, gyakori volt, hogy gyanúsított-társaival egymás nevében írták alá a támogatási kérelmeket és az ezekhez kapcsolódó dokumentumokat, ők készítették a pénz felhasználását igazoló, különböző vállalkozások nevében kiállított számlákat is. Ismert, miszerint Zuschlagot és tizenöt társát különösen nagy kárt okozó, bűnszervezet tagjaként folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalással és okirat-hamisítással vádolja az ügyészség.
A vádhatóság szerint Zuschlag János - az Ifjú Szocialisták Mozgalma, majd a Fiatal Baloldal alelnöke - vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, igazi tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül, állami támogatásokban részesültek, úgy, hogy az elszámolásokat rendszerint meghamisították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott, hetvenmillió forintra értékelt kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...