Közel egy hónapig vitáznak az alkotmányról
2011. március 14. hétfő 11:27
Soltész István tájékoztatása szerint az alkotmány általános vitája március 22-én, kedden kezdődhet, a zárószavazás pedig április 18-án, hétfőn lehet az Országgyűlésben.
Lázár János a parlamenti benyújtás előtt újságíróknak úgy fogalmazott: "azt reméljük, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nevében ma a jövő Magyarországának alkotmányát, Európa egyik legjövőorientáltabb alkotmánytervezetét tudjuk beterjeszteni".
Hozzátette, bíznak abban, hogy az Országgyűlés - érdemi vita után - javaslatuk jelentős részét elfogadja, valamint abban is, hogy a parlamenti képviselők részt vesznek majd a vitában.
Harrach Péter szerint ez az alaptörvény a teljes nemzet, minden magyar ember alkotmánya lesz. Az új alaptörvény a múltat, a jelent és a jövőt is átfogja, hiszen a történeti alkotmány értékeire alapozva a jövő építésére szólít fel, és biztosítja ennek lehetőségét - fogalmazott a kereszténydemokrata frakcióvezető.
Mint hozzátette: aki jó szándékkal olvassa ezt a törvénytervezetet, az felfedezi benne közös értékeinket és céljainkat.
A parlamenti benyújtás után Lázár János és Harrach Péter a Sándor-palotában Schmitt Pál köztársasági elnöknek is átadja az előterjesztést, amelyen - a két frakcióvezető Kövér László házelnöknek írt sorai után - 261 kormánypárti képviselő aláírása szerepel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

