Kövér: tengelyt akasztottunk a fél világgal
2012. április 24. kedd 17:52
Kövér László szerint a jelenlegi kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt eredményezte.
"Nem úgy indultunk neki a ciklusnak, hogy mi tengelyt akasztunk a fél világgal. (...) Bátrak vagyunk, de nem vakmerőek, szerettünk volna ennél olcsóbban megúszni bizonyos szükségszerű politikai döntéseket."
A kabinet azonban rá lett kényszerítve egy olyan gazdaságpolitikára, amelynek abból kellett kiindulnia, hogy muszáj teljesíteni azokat a vállalt, ám valótlan gazdasági számokat, amelyeket még az előző kormányzat rögzített; s ehhez voltak szükségesek például a válságadók - fejtette ki az államfői jogokat gyakorló házelnök kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos diákköreként működő Ostrakon Hallgatói Szervezet Közéleti körkép című sorozatának rendezvényén, a fővárosban.
Kövér László előadásában kitért arra is, hogy véleménye szerint a mögöttük hagyott időszak eredményei egyelőre szimbolikusak, a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

