Kövér szerint hazugságok alapján elmarasztalják Magyarországot
2013. július 01. hétfő 21:35
Kövér László szerint hazug állítások alapján várhatóan elmarasztalják majd Magyarországot az Európai Parlamentben (EP), ahol kedden folytatják le a plenáris vitát, szerdán pedig szavaznak az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentésről.
Az Országgyűlés elnöke hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kijelentette: "a realitások alapján úgy kell számolnunk", hogy Magyarországot az EP többségben lévő baloldali koalíciója - kommunisták, zöldek, szociáldemokraták, liberálisok - el fogja marasztalni "mindenféle mondvacsinált, kifejezetten hazug állítások alapján".
Kövér László közölte, "ezzel nekünk olyan nagyon sokat nem kell foglalkoznunk", mivel ez egy politikai háború, "pártküzdelmek európai méretekben megnyilatkozó kibontakozása".
A házelnök azt mondta: a magyar álláspont nem egyeztethető össze az unió baloldalának véleményével, miszerint bárki megmondhatja egy szuverén nemzetállamnak, hogyan kell viselkednie.
"Ha valakinek a belső dolgairól véleményt alkotunk, akkor azt a kellő tisztelet hangján kell megtenni, ahogy Magyarország mindig is nyilatkozott más országok belső viszonyairól" - tette hozzá.
Kövér László annak kapcsán, hogy a Jobbik-frakció tagjainak a földtörvény szavazása alatti fellépése miatt letiltotta a képviselőcsoport szakértőinek belépőkártyáját, arról beszélt, hogy "nem általában véve" tiltotta ki az ellenzéki párt szakértőit, hanem csak azokat, akiknek úgy volt állandó belépőjük, hogy egyébként nem tartoznak a köztisztviselők körébe.
Közölte: a Jobbik frakciója mellett továbbra is körülbelül negyven munkatárs dolgozik, tehát a Jobbiknak minden lehetősége megvan arra, hogy elvégezze azt a munkát, amellyel megbízták a választásokon.
Arra a kérdésre, hogy a bizonytalan időre történt megvonás a véglegest jelentheti-e, Kövér László azt válaszolta: nagyon könnyen előfordulhat, hogy ez már a ciklusból hátralévő kevesebb mint egy évre vonatkozik.
Annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője Erdélybe látogatott, Kövér László beszélt arról, szeretné, ha ez egy új korszak kezdete lenne, amelyben "a baloldal átlépi a saját, száz éve hosszúra nyúlt árnyékát, és megpróbálna a nemzethez úgy viszonyulni, mint hogy ha köze lenne hozzá".
"Hogy ha ez az elején még szavazatvásárlás szempontjából egyfajta taktika húzás is, ettől előbb-utóbb lehet még komoly politika" - fogalmazott Kövér László, majd azt mondta, ha eltűnik az a "rettenetes különbség", ami ma a polgári és a baloldal között van a nemzetfelfogásban, akkor ez kifejezetten hasznos lesz a magyar demokrácia szempontjából.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

