Korózs: a fogyatékosok ügye az egész társadalomé
2008. december 18. csütörtök 15:25
A törvényt 1998 márciusában, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A magyar jogrendszerben először tettek kísérletet önálló törvényalkotás keretében egy társadalmi csoporttal szemben fennálló esélyegyenlőtlenség felszámolására.
Az alapfilozófia az volt, hogy a fogyatékos ember ne passzív alanya legyen az állam által nyújtott ellátásoknak, hanem aktív, önellátásra, társadalmi beilleszkedésre képes és erre törekvő állampolgár.
Az akkori társadalmi vita során csaknem 80 szakmai háttértanulmányról 150 civil szervezet mondta el véleményét, fejtette ki javaslatait - emlékezett vissza Korózs Lajos. Kiemelte, hogy az Országgyűlés történetében ilyen konszenzus nagyon kevés alkalommal alakult ki.
Magyarországon jelenleg mintegy 600 ezren élnek valamilyen fogyatékossággal, s milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik családtagként, rokonként valamilyen módon érintettek - mondta az államtitkár. Arról is beszámolt, hogy európai uniós és hazai forrásokból most már évente 25 milliárd forintot fordítanak fogyatékosügyre.
A fogyatékos emberek szempontjából Korózs Lajos nagyon fontosnak tartja az akadálymentesítést, nem pusztán fizikai értelemben, hanem infokommunikációs szempontból is; az egyenlő hozzáférést a tudáshoz, a kultúrához, a gazdasághoz, a művészetekhez. Kiemelte, hogy nem lehet sem gazdasági, sem társadalmi stabilitás egy országban, ha bizonyos csoportok kirekesztődnek a társadalom vérkeringéséből.
Mint mondta, hogy a magyar társadalom a törvénynek is köszönhetően ma már másként néz a fogyatékkal élőkre, mint korábban, nőtt a szolidaritás érzése, az együttműködés. A törvény az elmúlt tíz évben jól vizsgázott, a fogyatékosügy terén a továbblépéshez a társadalom minden tagjának a közreműködésére van szükség - hangsúlyozta az államtitkár.
Hegedűs Lajos, az Országos Fogyatékosügyi Tanács társelnöke szintén kiemelte a törvény létrehozásáért kialakult széles körű társadalmi összefogást. Nagy előrelépésnek nevezte, hogy a fogyatékos emberek ügyét egyre inkább emberi jogi kérdésként kezeli a társadalom és a politika is.
A konferencia zárásaként Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára átadja a fogyatékossággal élő emberek világnapja (december 3.) alkalmából adományozott miniszteri díjakat. Az elismerést kilenc olyan szakember kapja meg, aki sokat tett a fogyatékosügyért, a fogyatékossággal élő emberekért.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Ennyi volt: leállnak a pogányi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A pécsi főpályaudvaron és a...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- Mesterséges intelligencia is segít...