Kormány: a kereszténység a legüldözöttebb vallás
2017. október 11. szerda 10:30

Minden öt olyan ember közül, akit a vallása miatt üldöznek a világon, négy keresztény, vagyis kimondhatjuk, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Ebben a helyzetben a magyar kormány célja, hogy támogatási programokkal tegye lehetővé a Közel-Keleten, illetve Afrikában, hogy az őshonos keresztény közösségek a szülőföldjükön maradhassanak és szabadon gyakorolhassák a vallásukat - közölte Azbej Tristan.
Hozzátette, fontos feladatuknak tekintik azt is, hogy ledöntsék azt a tabut, ami a nyugati világban a keresztényüldözés témáját övezi. Ugyanis a keresztényüldözés egy olyan jelenség, amely nem kap különösebb figyelmet a világban, különösen annak nyugati felén - mondta.
Úgy vélekedett: nyugaton azért nem hallják meg az üldözött keresztények segélykiáltását, mert az a tény, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, nem fér bele a nyugati liberális, politikailag korrekt narratívába.
Ezért a magyar kormány büszke lehet arra, hogy az egyetlen a világon, amely ilyen magas szinten foglalkozik az üldözött keresztények képviseletével - mondta a helyettes államtitkár.
Arról is beszámolt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban egy kiállítás látható, amely szakrális tárgyakon keresztül mutatja be a közel-keleti keresztényüldözés borzalmait.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...