Kórházigazgatók: éhségsztrájk
2009. szeptember 24. csütörtök 07:14
Székely Tamás miniszter a keddi találkozó után azt mondta, ha a vizsgálatok igazolják, hogy jogos a kórházi szervezetek kérése, a Pénzügyminisztériummal fog egyeztetni, hogy mennyi pénzt tudnak még felszabadítani erre a célra.
A Kórházszövetség a múlt héten azt mondta, ha nincs egyezség, szeptember 30-tól elképzelhető, hogy néhány intézményben be kell jelenteni: az adott finanszírozási feltételek mellett még a szakmai minimumfeltételeket sem tudják biztosítani. A szervezet elnöke, Varga Ferenc akkor közölte, október 7-e után az egészségügyi intézmények vezetői az éhségsztrájktól sem riadnak vissza, ha pedig október 14-ig sincs érdemi változás, a sürgősségi ellátás kivételével az intézmények korlátozni akarják az egészségügyi szolgáltatást, amivel tovább nőnek majd a kórházi várólisták. Ezzel párhuzamosan az intézmények nem működnének együtt a biztosítási felügyelettel, az esetleg kiszabott bírságot nem fizetnék be és a szállítói számlák kifizetését is csökkentenék - hangzott el.
Az érintettek emlékeztettek arra, hogy míg áprilisig havi 44 milliárdot költöttek kórházi, illetve járóbeteg-ellátásra, addig októbertől ugyanerre már csak 33,6 milliárd forint jutna. Ez nem biztosítja az intézmények működését, és legalább tízezer fős elbocsátást vonhat maga után - hangsúlyozták.
Zöld szalagot viselnek csütörtöktől az otthoni szakápolásban dolgozók is. A Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület (MOHE) úgy értesült az Országos Egészségbiztosítási Pénztár regionális szervezeteitől, hogy a kórházi ellátást kiváltó otthoni szakápolási ellátásokat 18 %-kal, míg a haldokló betegeket ellátó hospice szolgáltatást nyújtó otthoni betegellátásokat 24 %-kal kívánják csökkenteni az elkövetkező költségvetési évben, azaz 2009. október 1-től.
A MOHE ezért nyílt levelet írt Székely Tamás szakminiszternek, amelyben a zavartalan betegellátás érdekében az ellátórendszer finanszírozásának visszaállítását, sőt fejlesztését követelik. Az érdemi pénzügyi intézkedések megtörténtéig kezdeményezik a járó- és fekvőbeteg-ellátó szervezetekkel történő együttműködést, s szeptember 24-től - figyelemfelhívásként - zöld zászlót tűznek intézményeinkre, dolgozóik pedig zöld szalagot viselnek.
Független Hírügynökség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...