Könnyítés a devizahiteleseknek
2011. augusztus 19. péntek 07:29
A Magyar Nemzet a szerdai kormányülés egyik meg nem nevezett résztvevőjére hivatkozva azt írta: a miniszterelnök a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit.
A Magyar Nemzet szerint a KIM-nek olyan előterjesztést kell letennie az asztalra, amelynek értelmében a bankokat terhelné az árfolyamrögzítés miatti szerződésmódosítás közjegyzői díja, amit az általános szabályok szerint állapítanak majd meg. Úgy tudják, a rendelet már el is készült, csak Navracsics Tibor aláírására vár.
Korábban a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az árfolyamrögzítést kérő hitelesek szerződésmódosítása esetében 10-20 ezer forintos díjra tett javaslatot a nemzetgazdasági tárcának. Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig a múlt héten arról beszélt, hogy a bajba jutott embereket még ennyivel sem akarják terhelni, ezért önmérsékletet várnak a bankoktól és a közjegyzőktől egyaránt - írta a lap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...

