Klímacsúcs: Mesterházy kritikus
2009. december 20. vasárnap 17:29

"Hiszem, hogy a klímaváltozás elleni harcban csak a kiütéses győzelem elfogadható!" - fogalmazott a politikus, aki szerint Magyarország ezen a terén példát tud és fog mutatni más országoknak.
A magyar és az európai uniós delegáció ambiciózus és eltökélt állásponttal ment Koppenhágába, a Bajnai-kormány pedig már konkrét tettekkel - például a megújuló energiaforrásokon alapuló fűtés áfájának csökkentésével - bizonyította, hogy kész határozott lépéseket tenni a környezet védelméért - írta az MSZP kormányfőjelöltje. A koppenhágai klímakonferencián azonban néhány tárgyalópartnernek a saját egyéni érdekei felülírták egy globális közösség érdekeit - tette hozzá.
A tévhitek ellenére Magyarországot igenis kiemelten fogja érinteni a klímaváltozás, mely akár az Alföld elsivatagosodását is okozhatja - fogalmazott Mesterházy Attila, aki szerint ezért van az MSZP zászlójára tűzve a környezetvédelem ügye. Mint írta, ezért hiszi, hogy a környezetvédelemnek a nemzeti minimum részévé kell válnia.
Hozzátette: ebben a harcban kitörési pontot jelent, hogy Magyarország geotermikus energia szempontjából nagyhatalom. A geotermikus kutatófúrások állami támogatása a következő MSZP-kormány egyik kiemelt feladata lesz - írta.
A következő MSZP-kormány a megújuló energiaforrásokra alapozó beruházások révén több ezer - ahogy a politikus fogalmazott - "zöldgalléros munkahelyet" teremt, így a zöld beruházások a vidékfejlesztés egyik központi elemévé válhatnak.
Ezeknek a munkahelyeknek a növelése az egyik legfontosabb elem a fenntartható fejlődésért, a teljes foglalkoztatottságért és a munka becsületének visszaállításáért folytatott harcban - írta Mesterházy Attila. Úgy fogalmazott: "Zöld jövőben, zöld ideológiákban és zöld iparban kell gondolkodnunk, hogy életünk élhetőbb legyen".
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...