"Kiváló hat hónap lesz"
2010. december 02. csütörtök 19:02

Szerződésmódosítás, pénzügyi válság, gazdasági kormányzás és gazdaságpolitikák koordinációja, romaügyek, elmaradt, lelassult bővítési kérdések: "nem mi választottuk ezeket az ügyeket, az élet hozta, de nekünk kell velük megbirkózni" - közölte Orbán Viktor a tanácskozás utáni sajtónyilatkozatában.
A miniszterelnök megismételte: az Európai Unió az elmúlt húsz év legnehezebb évére készülhet, a magyar elnökségeknek pedig az a dolga, hogy ezeket a nehézségeket segítse kezelni.
Mint mondta, az EP súlya jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, ezért a sikeres elnökséghez jó együttműködésre van szükség a parlamenttel. Felidézte, hogy a frakciók mindegyikével tárgyalt már a csütörtöki találkozó előtt is, ezért a magyar EU-elnökség "parlamenti dimenziója" is előkészítettnek mondható. A magyar prioritásokról jószerivel semmilyen vita nem alakult ki, azokat ugyanis az élet szabta meg - jegyezte meg.
Orbán Viktor kitért szerdai varsói látogatására is, amellyel kapcsolatban kifejtette: megállapodtak a lengyel miniszterelnökkel, hogy biztosítják a magyar és a lengyel elnökség közötti folyamatosságot, és egy sajátos, lengyel-magyar duót hoztak létre.
"Saját magunk mellett lengyel barátainkra is számíthatunk a következő fél évben, ahogy ők is számíthatnak majd ránk" - tette hozzá.
Jerzy Buzek sajtónyilatkozatában elmondta: óriási lehetőség a magyar és a lengyel kormány számára, hogy 2011-ben egymás után tölthetik be az EU soros elnöki posztját, ilyen a legközelebb legfeljebb 12-13 év múlva fordulhat elő.
Hangsúlyozta: Magyarország felkészült a januárban kezdődő elnökségére, amely "kiváló hat hónap" lesz.
A magyar elnökségi program célkitűzéseit az egyeztetésen az EP minden frakciója támogatta - emelte ki, hozzátéve: ezek a célok nemcsak Magyarország, hanem az egész EU szempontjából rendkívül fontosak, és hozzájárulhatnak a gazdasági válságból való kilábaláshoz, a munkahelyteremtéshez és az integráció mélyítéséhez.
Az EP elnöke szerint az erős Európai Unió építéséhez megfelelő finanszírozás szükséges, és bár jelenleg, a megszorítások idején a tagállamok óvatosabbak, a válság után, két-három év múlva más lesz a helyzet.
Megjegyezte: az EP jelentősége az elmúlt időben sokat emelkedett, ezért az együttműködés a soros elnökséget betöltő tagállammal fontosabb számukra, mint valaha. Az EP természetesen Magyarországgal is szoros együttműködésre készül - fűzte hozzá.
Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke az Országház Vadásztermében, amikor az Európai Parlament elnöke és frakcióvezetői a magyar EU-elnökségről egyeztetnek a magyar kormánnyal.
Kép és szöveg: MTI – Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...