Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét
2013. április 23. kedd 15:47
Július 1-jével összesen 5415 üzlet nyílhat az országban. Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, korábban ötezernél húzták meg a lélektani határt, hogy a rendszer működőképes-e.
Az első fordulóban 1417 koncesszió nem kelt el, kétezernél kevesebb lakosú településeken - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: a második forduló néhány napon belül elindul, kiírják a pályázatot.
Gyulai Zsolt emlékeztetett: a törvény alapvetése a fiatalkorúak védelme. Az új dohányboltokba 18 éven aluliak nem léphetnek be, illetve nem szolgálják ki őket. A nyertesek húsz évre szóló jogosultságot szereztek, amivel a családjuk megélhetését biztosítják, ezt nem fogják kockáztatni - fogalmazott a vezérigazgató.
Gyulay Zsolt elmondta azt is: a következő időszakban tájékoztatják majd a dohányboltosokat, illetve a lakosságot, hogy a fogyasztóvédelemmel és az adóhatósággal együtt a dohánykereskedelmi nonprofit zrt. milyen ellenőrzési módszert dolgoz ki. Hozzátette: a társaság a koncessziós szerződésben foglaltak betartását fogja ellenőrizni.
A nyertesekkel 30 napon belül megkötik a szerződést, ezután még van egy kis idő, hogy beszerezzék az engedélyeket, és valószínű, hogy július 1-jétől nagyon sok dohánybolt meg fog nyitni - mondta Gyulai Zsolt.
A nyertesek listája itt olvasható.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

