Kézről kézre jártak a kenőpénzek a HM-ben
2010. április 16. péntek 09:39
A lap pénteki számában azt írja, hogy bár a vallomást tevők a bűnszövetséget eddig csak a HM egyik társasága, a HM Térképészeti Nonprofit Kft. esetében ismerték el, de az előzetes letartóztatásba került alkalmazottak vallomásai megerősítik a lap által már többször felvetett értesülést is, hogy az elmúlt években egy jól bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a honvédelmi tárcánál.
A jegyzőkönyvekre hivatkozva állapítja meg a cikk, hogy a Honvédelmi Minisztériumban általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott közpénz kézről kézre vándorolt egészen a minisztériumi felső vezetők irodájáig.
A maffiaszerű bűncselekmények mechanizmusa nem volt bonyolult, a súlyos közpénzeket felemésztő beszerzéseket elnyerő magáncégek a valós árnál hat-tíz százalékkal többet kértek, ezt a pénzt pedig borítékokban adták vissza a bűnszövetségben levő döntéshozóknak. A szálakat a nyomozóknak a minisztériumi irodákig sikerült felgombolyítaniuk, innen a pénz útja már követhetetlen - írja a Magyar Nemzet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...

